Telex: Azonnali hatállyal kirúgták a Főkert főigazgatóját
Zakar András kezdeményezésére lettek esőkertek, közösségi gyümölcsösök és komposztálók, rovarhotelek, méhlegelők és Miyawaki-erdők is a fővárosban.
Zakar András kezdeményezésére lettek esőkertek, közösségi gyümölcsösök és komposztálók, rovarhotelek, méhlegelők és Miyawaki-erdők is a fővárosban.
Fákat fognak kivágni egy több mint száz éve telepített fasorban Rómaifürdőn. Első pillantásra erejük teljében lévő, virágzó gesztenyefákra is kikerültek az ítéletnek is beillő fadiagnosztikai adatlapok. Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész szerint hiába hibáztatják sokan a kezelő Főkertet, a fák eleve megsínylik az egyre városiasabb létet, és mindennek a tetejében jön a klímaváltozás is.
Két év kihagyás után, egy extra száraz nyáron tért vissza a Sziget a Hajógyári-szigetre, ahol a fesztivál után komoly füvesítés vált szükségessé. A fesztivált szervező cég erre több mint 20 milliót költ, de úgy tűnik, hogy a füvesítésnek Magyarország egyik legnagyobb kutyás közössége számára is jelentős ára van: 30 ezer négyzetméternyi területet egészen jövő tavaszig nem kapnak vissza a sétáltatók a tervek szerint.
A Főkert szerint a vizsgálatok eredményét néhány nap múlva lehet megismerni.
Helyreállítottak egy korábban építési törmelékkel feltöltött tavacskát a Jegenye-völgyben.
Indul a lemosó permetezés, hogy még rügyfakadás előtt megelőzzék a kártevők felszaporodását.
Balesetveszélyt jelentenek a közlekedőkre.
A Főkert a Facebookon üzente meg, hogy tudnak feladatot adni annak, aki tenni szeretne, de kérik, „soha ne vágjanak bele szaktudás vagy szakmai egyeztetés nélkül egy közterületen található zöldfelület fenntartásába”.
A Főkert leállíttatta a munkát, inkább megmentik a fákat.
A hivatalos kinevezésére váró Bardóczi Sándor azt szeretné, ha főkertész helyett inkább főtájépítésznek hívnák, de a lényeg, hogy mostantól minden fővárosi zöldfelület hozzá tartozik majd. A HVG-nek adott interjújában elmondta azt is, hogy szigorúbb szakmai felügyelet alá vonná a Főkert Zrt-t, több természetőrt állítana munkába és a jövőben minden budapesti beruházásnál megkerülhetetlen lesz a véleménye.
Néhány fát addigra már kivágtak, hogy megépülhessen az oda tervezett "családi szabadidőpark".
V. Naszályi Márta írta erről a Facebookon, azt egyelőre nem sikerült kiderítenie, hogy miért vágták ki a fákat.
A Főkert leállította a munkálatokat és tárgyalásra hívja az újlipótvárosi lakókat.
A japánakácok helyére Ginkgo bilobák kerülnek.
Válogatás nélkül pusztította a vihar a fővárosi parkok fáit, hónapokig tarthat még a helyreállítás – közölte a Főkert illetékese. A Népligetben tette a legnagyobb kárt az ítéletidő.
A közelgő viharos erejű szél miatt a FŐkert Zrt. mindenkit arra figyelmeztet, hogy óvatosan közlekedjenek a fák alatt, illetve hogy ne parkoljon alájuk.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint a sajtó tévesen értelmezte a hírt, Szabó Józsefet nem menesztették.
A Főkert szerint a növények elöregedtek, betegek voltak, és a fényhiány miatt veszélyesen megdőltek, ezért kellett megszabadulni tőlük.
Nem a Liget átalakításáért felelős cég, hanem a Főkert Zrt. vágta ki a fát a Bethesda kórháznál a rigófészekkel együtt – közölte a Városliget Zrt. A Főkert azzal indokolta a visszavágást, hogy a hétfői viharban a fa veszélyessé vált.
Fémtolvajok megcsonkították a gellérthegyi Jubileumi parkban található, ülő nőt ábrázoló bronzszobrot. Az 1,8 méter magas szoborról lefűrészelték a fejet, az egyik lábat és az egyik kart – értesült a HavariaPress.